Christoph Freund egy rövid interjút adott azután, hogy bejelentették, ő lesz a német rekordbajnok következő sportigazgatója.
A Bayern München a napokban közölte hivatalosan, hogy szeptembertől a Red Bull Salzburgnál 17 évet eltöltő Christoph Freund lesz az új sportigazgató. Ezt az átigazolási ablakot még Ausztriában fogja tölteni, de amint annak vége, a Bayernt segíti majd szakértelmével. Beszélt jövőbeli és mostani együtteséről, illetve Brazzóról és Uliról is.
A Bayern megkereséséről: Egy pár héttel ezelőtt kerestek fel engem. Számomra ez a klub a nemzetközi futball egyik legnagyobb neve. Rendkívül értékes klubról van szó. A tárgyalások során is lenyűgöztek engem. Ezeket teljesen egyedül folytattam velük. Az életben mindig a saját érzelmeimre hagyatkozok, nincs szükségem ügynökre. Csak a családommal beszéltem róla, senki másnak.
A Salzburgról: Az egy évvel ezelőtt a Chelsea-től érkező ajánlat után nem igazán akartam máshol tölteni az azt követő két-három évet, csak Salzburgban. Viszont amikor a Bayern megkeresett, sok minden megváltozott. A Salzburg életem egyik nagy része. Egy álom, amit megélhettem. Szóval a búcsú nagyon érzelmes dolog számomra. De a Bayern is különleges.
A döntésről: Az első beszélgetés után egyértelmű volt, hogy jó érzések kavarognak bennem és készen állok a feladatra. Miután beszéltem a családommal, azután még egyértelműbb lett. Édesanyám azt mondta, München szebb, mint London (nevet). A Bayern földrajzi helyzete is előny. Az otthonomtól 130 kilométerre van a Säbener Straße. De ha még messzebb lenne München, akkor sem változott volna meg a döntésem.
Arról, hogy Brazzo utódja lesz: Természetesen nagy cipőbe lépek majd. Hasan Salihamidžić nagyon sikeres volt, megnyerte a Bajnokok Ligáját is. Nagyon várom már az új munkát és mindent beleadok a jó teljesítményért.
Uli Hoeneßről: Ő a legnagyobb német klubmenedzser, aki valaha élt. Hihetetlen, hogy nemrég leültem vele és egy bayernes munkalehetőségről beszéltem vele. A Bayernnél olyan emberek dolgoznak a vezetőségben, akik nagyon kemény munkával értek el sikereket.
via Bayern & Germany